Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Az elmúlt években beadott iskolaigazgatói pályázatok nyerteseinek nagy része feltűnően hasonlóan gondolkodik arról, hogy hogyan érdemes vezetni egy iskolát.
„Eredetileg az volt a célunk, hogy egy emailben érkezett tipp alapján egy konkrét plágiumgyanús pályázatról írjunk, hasonlóan a Kölcseys és pilisi anyagainkhoz. De amikor elkezdtük átnézni a pályázatot, rájöttünk, hogy az idén és az elmúlt 2-3 évben nyertes igazgatójelöltek pályázatai jelentős részben egymást ismétlik. Posztunkban bemutatjuk, hogy nem csak egyes mondatok, de akár több egymást követő bekezdés is szó szerint megtalálható legalább 8-10 pályamunkában.
Nem biztos, hogy minden olyan pályázatot megtaláltunk, ami ezzel a törzsanyaggal operál, mert sokat nyilván nem is töltöttek fel az internetre vagy legalábbis nem kereshető formátumban. Mindenesetre az, hogy néhány órai munkával ilyen sokat találtunk, jól mutatja a jelenség elterjedtségét. Ráadásul a másolt mondatok között nem csak Eötvös-idézetek és általánosságok találhatóak, de olyan intézményspecifikusnak hangzó mondatok is, mint például »Könyvtáros kolléganőnk barátságos környezetet alakított ki iskolánk könyvtárában«.
A Kölcsey gimis sztorink után az RTL Híradó megkereste Navrasics Endrét, hogy megkérdezze tőle hogyan érinti őt, hogy lemásolták a pályázatát és mennyi ideig készült a munkája. Navrasics persze azt mondta, hogy nagyon sokat dolgozott a pályázatán és nagyon meglepte, hogy az ő munkáját másolták le. Most egy nagyon egyszerűen módszertannal megvizsgáltuk Navrasics pályázatát, egyes mondatokra gugliztunk rá, és nagyon meglepő eredménnyel találkoztunk.
Nem csak a Kölcseys igazgatójelölt másolta le Navrasics pályázatát, hanem egészen sok követője akadt a pályázatírónak. Sőt, valószínűleg nem Navrasics pályázata volt mindegyikük számára a kiindulási alap, az Urtext. Ahogy alább szemléltetjük, több olyan igazgatói pályázatot találtunk, amik még Navrasicsé előtt készültek pl. Kárpáti Éva 2010-es pályázatának a 36. oldala nagyban megegyezik Navrasics 2011-es és 2012-es pályázatának a 40. illetve a 42. oldalával. Még keressük a választ arra, hogy mi lehetett a törzsanyag, miként válhatott ennyire népszerűvé az igazgatójelöltek körében, hogy ezek miért döntöttek úgy, hogy egyazon törzsanyagból másolnak ki részleteket a pályázatukba, és miért terjedt el ennyire ez a gyakorlat különösen 2010 után.”